T-mobileT-mobile, vezetői program

Korábbi tréning-tapasztalatainkkal egybevetve mondhatjuk, hogy a Gordon & T.A. program különleges sikere azzal magyarázható, hogy az önismereti tapasztalatok és ismeretek itt komoly, alapozó szerepet kapnak.

Nem vezetői „fogásokat” és „technikákat” sajátítottunk el, hanem egy olyan szemléletváltozást éltünk meg, amely kapcsolatkezelésünket mind vezetőként és munkatársként, mind magánemberként lényegesen befolyásolja a jövőben. Emellett természetesen olyan konkrét kommunikációs eszközökkel is megismerkedtünk, amelyek e szemlélet gyakorlati működtetéséhez szükségesek.

Igen hasznosnak éreztük, hogy döntően saját, vezetői és magánéleti tapasztalatainkon és problémáinkon dolgozhattunk, és olyan rálátást szerezhettünk saját kapcsolati működésünk kihatásaira, amit maradandó tanulságként viszünk magunkkal. Oláh Imre, T-mobile, Üzemeltetési Igazgatóhelyettes, 2011. július

Trénerképző akadémiánkról írták:

“A Gordon & T.A. tréningképzésében mind a kettőnek szerepe van, a Gordonnak is és a T.A.-nak is (Tranzakció Analízis). Thomas Gordon együtt dolgozott Carl R. Rogers-szel, a személyiségközpontú pszichológia megteremtőjével és máig legnagyobb alakjával, akit Magyarországon is jól ismerünk.

Thomas Gordon volt az, aki tanítható rendszerbe foglalta a legfontosabb tapasztalatait a közös munkájukból. 3 leghíresebb könyvében a szülőknek, a tanároknak és a munkahelyi, céges vezetőknek segít hatékonyabb kommunikációt és egyúttal dinamikus, vonzó légkört kialakítani a munkatársak számára… ha az aktív hallgatásról hallasz, vagy a win-win (győztes-győztes) helyzetre törekvésről konfliktushelyzetek megoldásaként, Thomas Gordon “nyelvet”, a Gordon-módszert használja valaki körülötted.
F. Várkonyi Zsuzsa, a nagyszerű pszichológus, coach, nagyon sikeres, sok-sok kiadást megért (mégis alig kapható…) szakmai könyvek szerzője nevéhez fűződik a Gordon-módszer és a tranzakció analízis bizonyos elemeinek nagyon szerencsés kombinációja, ami az amúgy gyakorlati szempontból viszonylag elhanyagolt kommunikációs tréning aspektusoknak nemcsak a megértését és megtanulását teszi lehetővé, de alkalmazásukét is.
Vizi Bea egészen kíváló coach és tréner, a Gordon & T.A. tulajdonosa vezetésével, Zsuzsáva és néhány ugyancsak felejthetetlen tanulási légkört teremtő kollégával kiegészülve a Gordon & T.A. tréner-csapata a tréner-tréning alatt gyakorlatilag az alapoktól a mesterszintig viszi el a résztvevőket. Ami valószínüleg egyedi, hogy az itt megszerzett tudással nagyon széles skálán tudnak majd a résztvevők tréninget tartani. Profit- és nem-profit szervezetekben. fiataloknak, szülőknek, vezetőknek… mert alapjaiban a kihívások hasonlítanak és a gyakorlatok, a minta-tréningek során mindenki találkozhat a másik területével…
Kommunikáció-készségben, önismeretben, csoportdinamikai ismeretekkel, csoportkezelési technikák, attitűdök biztos kezelésében tesznek szert jártasságra a résztvevők. Tudom, náluk végeztem…:-)))” Szilágyi Miklós, Senior Business és Executive Coach

“Szeretnéd ha javulnának a kapcsolataid? Szeretnél hatékonyabban kommunikálni? Szeretnéd, ha úgy tudnád kimondani a számodra fontos dolgokat, hogy közben ne romoljanak kapcsolataid  Munkahelyünkön, magánéletünkben, a számunkra fontos és kevésbé fontos kapcsolatainkban szinte folyamatosan kommunikálunk (vagy az lenne jó, ha kommunikálnánk), és az, hogy ezt milyen módon tesszük, kihat a kapcsolatainkra, a munkahelyi és a magánéletünkre is. Ha nem megfelelően kommunikálunk, az komoly stressz-forrás lehet, ami az életünk minőségét, céljaink megvalósítását is ronthatja.

Kommunikációs készségünk, kommunikációnk hatékonysága fejleszthető. A Gordon@ TA   Thomas Gordon és a tranzakció-analízis alapjaira épülő tréningjén a leghatékonyabb tanulási mód, a „tapasztalati tanulás” keretében, gyakorlatokon keresztül, jó hangulatú csoportokban fejleszthetjük kommunikációs készségünket. Segít, hogy  felismerjük belső jelzéseinket, és azokat el tudjuk mondani úgy, hogy partnerünk azt a kapcsolatunk megromlása nélkül megértse, és mi is képesek legyünk megérteni, felismerni azt, hogy mit akar a másik. Ez hozzásegít ahhoz, hogy konfliktus-mentesebb, sikeresebb társas kapcsolataid legyenek, és a tréning alatt bónuszként önismereted is fejlesztheted.

Miután személyesen megtapasztalod ennek hatékonyságát, a trénerképző folyamat után te is képes leszel arra, hogy ezt a tudást másoknak átadd, így segítve másokat is a konfliktusmentes kommunikáció elsajátításához.” Horváth Tünde, executive business coach, team-coach, tréner, Közgazdász, tanár

ELTE óvoda

ELTE Speciális Gyakorló Óvoda és Korai Fejlesztő Módszertani Központ

“A tanfolyam kollégáinkat hatékonyan segítette abban, hogy hogyan rendezhetik a konfliktusokat a pártatlanság megőrzésével. Megoldásokat kínált arra, hogy a rájuk bízott speciális nevelési igényű gyermekeket saját pedagógiai modelljükön keresztül megtaníthassák, hogy hogyan oldják meg problémáikat. Így hatékonyan hozzájárulhatnak a gyermekek szociális alapkompetenciáinak fejlődéséhez. A saját élményű gyakorlatok fejlesztették a pedagógusok problémamegoldó gondolkodását, erősítették a pedagógus modell szerepét.

A tanfolyamot ajánljuk minden segítő munkát végző gyógypedagógusnak, fejlesztő pedagógusnak, a pedagógiai munkát segítő munkatársaknak (orvos, védőnő, óvodapedagógus, tanítónő, gyógypedagógiai asszisztens) a konfliktusok megértéséhez és kezeléséhez.” Rosta Katalin, gyógypedagógus, logopédus, pedagógia szakos tanár, közoktatási szakértőÁNTSZOrszágos Tisztifőorvosi Hivatal, Nemzetközi Főosztály

Kapcsolat és konfliktuskezelési tréning

… Hálásak vagyunk azért, hogy olyan eszközt adott a kezünkbe, olyan módszert “ültetett szivünkbe”, melyet a porosz-orosz iskolarendszerben nevelkedett agyunk nehezen fogadott volna el, ha csak könyvek lapjain olvassuk, és nem a gyakorlatban érzékelhetjük az eredményt: könnyebben kezeljük a konfliktusokat, kevesebb a konfliktus munkánk során és magánéletünkben egyaránt. Jó szívvel ajánljuk mindenkinek..! (Tréner: Vízi Bea) Dr. Miski Anikó, Főosztályvezető

Kapcsolat és konfliktuskezelési tréning

Referencia levél részlet: “A tréningen alkalmazott módszerek a saját élmény és tapasztalatszerzés erejével segítették tudatosítani kollégáinkban kommunikációjuk és munkatársaikkal fenntartott kapcsolatuk pozitív és negatív mintáit, hatásait. … A tréningen gyorsan kialakították a biztonságos és oldott csoportlégkört, mely végig magmaradt. A képzést minden résztvevő eredményesnek ítélte. …” (Trénerek: Dr. Sz. Molnár Anna, Vízi Bea) Országos Tisztiorvosi Főhivatal, megbízott gazdasági főigazgató

Fővárosi GázművekFőgáz Zrt., együtmműködést fejlesztő tréning

“Sokan sokat tesznek azért, hogy megtalálják a megfelelő arányt a munka és magánélet között… A Gordon módszer és tréning szerencsére ezt alapból nyújtja. Egyaránt képes segítséget, támogatást nyújtani a munkahelyi és családi helyzetek, problémák javításához. Ideális mindenkinek, aki nem erőből szereti a problémáit megoldani…”

Kovács Richárd, marketing osztályvezető, 2012. január

Esztergom Home Start HungaryEsztergomi Otthon Segítünk Alapítvány

“A résztvevők pozitívumként leggyakrabban azt emelték ki, hogy a módszer lényegét nagyon jól megértették, a technikákat sikerült jól elsajátítani, a saját „hozott” problémák is középpontba kerülhettek. Az érdeklődésük felkeltésére jellemző, hogy kivétel nélkül mindig utána kérdeztek a témához kapcsolódó, fellelhető könyveknek. A képzés azok számára is sok felismerést jelentett, akik már korábban olvastak Gordon módszerrel foglalkozó könyvet, ezt ők elismerően meg is fogalmazták: „így sokkal érthetőbb volt”.

A képzések hangulata nagyon jó volt, a különböző helyekről érkező résztvevők fel tudtak oldódni és jól együtt tudtak dolgozni.” Lukács Anikó, Esztergomi Otthon Segítünk Alapítvány, projekt szervező

Graphisoft“Mind a tréning tartalma, mind a tréner maga nagy sikert aratott a résztvevők körében, a tudatosult magatartás és a tanult technikák egyaránt hozzájárultak ahhoz, hogy a fent kitűzött célokban jelentős javulást érjünk el.

A Gordon-féle kapcsolati modell nagyon szemléletes, komplex módon ábrázolja a munkahelyi és magánéleti kommunikációs szituációkat, és nagyon izgalmas felismeréseket hozott a résztvevőknek. Rengeteg alkalom volt a gyakorlatban is kipróbálni a tanultakat, páros, illetve csoportos helyzetben átélni a különböző szerepeket.” Czéh Eszter, HR igazgató 

A CLAAS Hungária Kft-nél 2012. novemberében indult ez az új claas_logoréningsorozat, amelynek keretében a tranzakció analízis és a játszmák elnevezésű képzéseken 6 csoportban 60 fő vett részt.

A képzés a kommunikáció, a helyzetfelismerés, a különböző szerepek megértésére helyezte a hangsúlyt. Hétköznapi, minden élethelyzetben alkalmazható példákon keresztül tanulják meg a kollégák a valós problémák feltárását.

Dolgozóink mélyebb tudást mondhatnak magukénak, hiszen egy új szemléletet mutatott meg a szokásos győztes-vesztes szituációk helyett.

Vízi Beáta több éves szakmai tapasztalata, felkészültsége, az előadások hangvétele és kötetlensége hozzájárult ahhoz, hogy a résztvevőknek sikerült olyan technikákat elsajátítaniuk, amellyel az érdekérvényesítés, az ellenállás-kezelés, a mindenkori problémahelyzet feltárása válik egyszerűbbé. Szoták-Nóvé Mária, HR vezető, CLAAS Hungária Kft.

Oszd meg!
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
 
Mutasd!
Rejtsd el!