A kamaszkor tele van kiszámíthatatlan helyzetekkel és számos embert próbáló dilemmával, mind a gyerekek, mind a szülők számára, nem beszélve a pedagógusokról. Épp ezért a figyelem és az elfogadás gyakran a legnagyobb segítség, amit adhatunk – akár egy rövid találkozás során is. De miért ennyire fontos a megfelelő támogatás a gyerekek számára, a mai világban különösen?

A GordonTA Ifjúsági Coach és Trénerképző Akadémia két vezető oktatójával, Lukács Anikóval és Kőszegi Ágnessel saját élményeken keresztül beszélgetett kollégánk, Szalai-Taskó Barbara.

Az interjút készítette:

Szalai-Taskó Barbara

Tréner, Coach, Televíziós tartalomkészítő

 

 

 

 

 

 

 

Aki válszolt:

Lukács Anikó

Coach, Tréner, Közgazdász

 

 

 

 

 

 

 

 

Kőszegi Ágnes

Vezető tréner, Tanácsadó, Mentálhigiénés szakember

 

 

 

 

 

 

 

Barbara: Nagyon fontosnak tartom azt a témát, amiről most szó lesz, pláne, hogy egy saját, meglepő élményem is kapcsolódik hozzá. Abban az időben, amikor elkezdtünk egyeztetni arról, hogy legyen egy ifjúságot támogató szakemberképzésünk, épp sétáltam le a villamoshoz az irodánk közelében, és segítséget kért tőlem egy fiatal lány. Látszott, hogy teljesen el van veszve, és amikor szóba elegyedtünk, elmesélte, hogy éppen a pszichológusához megy, mert az anyukája nagyon aggódik érte (nem derült ki, hogy pontosan miért), és segítséget kértek. Azonban elfelejtette, hol kell leszállnia, eltévedt, és az édesanyját nem meri hívni, mert ő meg a lelkére kötötte, hogy ne álljon szóba idegenekkel… Elképesztően megérintett ez a találkozás. Egyrészt mert jól szimbolizálta számomra azt a “huszonkettes csapdáját”, amit véleményem szerint sokszor a kamaszok megélnek: szeretnének önállóak és bátrak lenni, közben pedig gyerekek még, akikért a szüleik aggódnak – természetes módon. Másrészt pedig égi jelnek éreztem, hogy igen, nagy szükség van az ifjúság megtartó, professzionális támogatására manapság.

Ti hogyan látjátok, milyen fő kihívásokkal szembesül a mai felgyorsult világban ez a korosztály?

Lukács Anikó: Amikor szülőkkel vagy gyerekekkel dolgozunk együtt, akkor összegyűjtjük milyen konfliktusok vannak az életükben. Meg is lepődnek, de meg is nyugodnak egy kicsit, amikor látják, hogy a többiek családjában is hasonlóak a gondok. A fő konfliktus témák az alvás és az ébredés ideje, az iskolai problémák, a rendrakás, a testvérek között viták, a bulik, a “túl keveset tudok róla” és a “túl sokat akarnak tudni rólam” ellentéte otthon, a ruházkodás, a zsebpénz – ezek 10-20 évvel ezelőtt is megvoltak. A top 10-be azóta viszont bekerült a számítógéppel, telefonnal töltött idő és annak minősége, az online térben való egyedül „mászkálás” veszélyei. A szülők kétségbeesetten rohannak a gyerekek után, mert félnek a kontroll hiányától, de a gyerekek olyan tempóban haladnak, hogy szinte lehetetlen utolérni őket. Sok apa ás anya feladja egy idő után. Elengedi például a digitális felügyeletet, lesz ami lesz, mások viszont a netes időkorlátok állításába kapaszkodnak. Az igazi félelmeikről, igényekről, amik a napi konfliktusok, problémák alatt vannak, azokról kevésbé esik szó, pedig ezek indíthatnák el a valód változást.

Barbara: Akkor ezek szerint a kamaszkori kihívások egy része korábban is jelen volt, de a jöttek hozzá újak.

Anikó: Igen. A kamaszkor speciális változásai, az az érzelmi hullámvasút, amin a gyerekek keresztülmennek, az útkeresés és a kapcsolódási lehetőségek beszűkülése nehéz a kamasznak és nehéz a szülőnek egyaránt. Soha nem is volt ez másképp, de az tapasztalom, az utóbbi öt évben ez még inkább felerősödött. Meglepő, de ma már minden programomon kérik a szülők, pedagógusok és maguk a gyerekek is, a stresszkezelés megtanítását. Mert mindannyian érzik, hogy a mindennapi stressz még nehezebbé teszi a kommunikációt, feszült állapotban pedig a konfliktusok is hamarabb vezetnek veszekedéshez – közös megoldáskeresés helyett. Ami bíztató, hogy nagyon gyakran kiderül egyéni coachingban, hogy pl. a 16 éves kamasz már saját maga is rátalált néhány stressz levezetési technikára. Ha feszültebb, elmegy futni, vagy birtokba veszi a konyhát és süt valamit, vagy hangosan hallgatja a zenét. És sokat jelent neki, hogy ebben megerősítést kap egy képzett segítőtől. Szívesen gondolkozik velünk együtt, hogy milyen módszerek válhatnának be neki, amit akár az iskolában is tud alkalmazni egy-egy rázósabb dolgozat vagy felelés előtt. Úgy látom, napjainkban a stresszkezelés kulcsfontosságú lett felnőttnek és gyereknek egyaránt. Jó hír, hogy a szülők, pedagógusok is egyre többen ismerik fel, hogy ezen a téren is tehetnek magukért és gyerekekért, és nagy a nyitottság az új eszközök, módszerek kipróbálására.

Barbara: Ági, te hogyan látod ezt?

Kőszegi Ági: Egyetértek Ancsával maximálisan, és szívesen teszem hozzá, hogy komoly kihívásként élik meg a kamaszok manapság azt is, hogy ne maradjanak kívül a saját korosztályukból, hogy “ne maradjanak le”. Ezt biztos felerősíti a digitális kor pluszban, amelyet élünk. Gyakran látom, hogy nehéz számukra az, amikor például az osztályban, a közösségben nem fogadják el őket. És sajnos olyat is hallok, amikor maguk a tanárok skatulyázzák be a gyerekeket valamiért. A felnőttektől kapott elhamarkodott kritikák, és a rengeteg különóra sem segít a helyzeten. A megváltozott világban a kamaszok a családjukban betöltött szerepükkel is nehezen boldogulnak, ahogy Ancsa is említette.

Barbara: Vajon hogyan hat konkrétan a sok virtuális inger a gyerekekre, ti mit tapasztaltok?

Anikó: Fontos elmondani, hogy a fiatalok is nagyon sokfélék. Sokan közülük sportolnak, zenélni tanulnak, valamilyen művészeti tevékenységet folytatnak, nyelvet tanulnak vagy más délutáni elfoglaltságaik vannak, nekik nagyon korlátozott az az idő, amit a képernyő előtt tölthetnek. De vannak olyanok is, akik az iskola után egész délután, este, több órát ülnek a gép előtt. Azt se felejtsük el, hogy az élményalapú, oktatási intézményen kívüli időtöltéseket egyre nehezebb megvalósítani, mégha van is erre a gyerekeknek igénye, és jót is tesz nekik. A megnövekedett óraszámok miatt ugyanis lényegesen több időt töltenek az iskolában, mint 20 évvel ezelőtt. De továbbra is van vágy a gyerekekben a képernyőn kívüli kapcsolódásra, csak nem mindig tudják megvalósítani. Egyre többet kommunikálnak a barátaikkal az interneten, a személyes találkozások helyett. Sokan játszanak is a digitális eszközökön, szintén bevonva a barátokat, mások egyedül használják a netet, mini videókat pörgetnek végeláthatatlanul vagy egy-egy játékba feledkeznek bele több órára. Tehát számos cselekvés abszolút a digitális térre helyeződött át. És ott van az is, hogy a kamaszok gyakran álnevet használnak a platformokon, tulajdonképpen egy "álarcot" vesznek fel. Ez is figyelemre és kezelésre érdemes kollektív jelenség. Összegezve, mindegyik korcsoportnál látszik: ha kíváncsiak valamire, az internet rögtön a kezükben van, bármikor hozzáférnek és gyakran a való életben is ezt az azonnali megoldást keresik. Van, akit valóban kikapcsol az online térben tartózkodás, de sok szülőtől halljuk, hogy a gyereke feszülten áll fel a géptől. Nagyon sok családban van állandó konfliktus a telefon és gép használat idejének korlátozásából.

Ági: Fontos momentum, hogy az online világ ugyanúgy hat a szülőkre is, csak ők elsődlegesen a munkájukhoz és kapcsolattartásra használják, míg a kamaszok leginkább szórakozásra és kapcsolattartásra. A kontaktusok felgyorsultak és érzelem mentesebbé váltak. Kamasz csoportjainkban gyakran azt tapasztalom, hogy amikor az érzésekkel kezdünk foglalkozni, a gyerekek hárítani kezdenek, közben pedig pont, hogy hihetetlen nagy szükségük lenne az érzések megélésére és kifejezésére. A szülők részéről is egyfajta tehetetlenséget érzékelünk, ha erős indulat, lázadás jelenik meg a kamaszban. Tulajdonképpen ők sem tudnak mit kezdeni sokszor az erős érzésekkel. Ez pedig további káros irányba viheti a gyereket, kialakulhat egy negatív spirál: a kamasz lesz a szülő irányítója, nem pedig fordítva. És ott van a külvilág megítélése is: a felnőttek szeretnének kifelé jó szülőnek látszani, megfelelni, rezignáltnak tűnni, közben pedig hibáztatják a kamaszt, ha az ellenkezik. De működő, a megoldást segítő eszközük kevés van. Ez mindkét félnek nehéz kihívás. Fontos lenne a türelem, a jelenlét, az érzések elfogadása és a pozitív visszajelzések adása. Én szívből hiszem, hogy az egyik legnagyobb kulcs az elfogadás. Az elfogadás sokszor a „legvetemültebb” kamaszt is megnyitja.

Barbara: Pont ez szerettem volna kérdezni tőletek: hogyan lehet ma kulcsot találni egy kamaszhoz?

Anikó: Ahogy Ági is mondja, a kamaszok most is, napjainkban is igazi figyelemre, meghallgatásra, megértésre vágynak. Hogy elmondhassák, ami bántja őket. Hogy kimondhassák gondolataikat, félelmeiket, érzéseiket, igényeiket. Ítélet és tanács nélkül.

Egy pedagógus mesélte, akivel kapcsolatban voltam, hogy számára a legfontosabb, amikor belép az osztályba, hogy valamivel kapcsolódni tudjon a gyerekekhez. Mert ameddig nem kapcsolódnak egymáshoz, jóval kisebb esély van arra, hogy a tananyaggal felkeltse a figyelmüket. Minden osztálynál más-más módszer segíti ezt. Pl. tanárként, ha észreveszem, hogy már fáradtak a 6. órában, jólesne egy kis lazítás, elmesélek egy viccet, megdicsérem az új dekorációt, megkérdezem, milyen volt a kirándulásuk, vagy csak rájuk mosolygok. Hihetetlen, de egy kis megértés, a helyzet validálása már fontos kapukat nyit meg a további együttműködéshez.

Barbara: Ehhez én is nagyon tudok kapcsolódni, mert azt hiszem, ez a felnőttekkel sincs másképp. Mivel én csak velük dolgozom, viszont látom, hogy az elfogadás, a személyközpontúság mekkora erőforrás számukra is, el tudom képzelni, milyen kincs ez a fiatalok támogatása során. És hogy mennyire fontos a pedagógusokat, szülőket is képezni, használható eszközökkel segíteni tudásuk szélesítését. Milyen igazán nehéz helyzetekkel találkoztok az ifjúsági csoportokban, amit tartani kell kísérőként, és milyen jó példákat láttok?

Ági: Ahogy említettem is, azt látom, a családi kapcsolatok se könnyűek manapság. Számomra az a legnehezebb, amikor a családi konfliktusok már terápiás szintűek. Például apa és fia között annyira elromlott a viszony, hogy hiába jártak mindketten csoportba, a fiú elköltözött otthonról. Ilyen eseteknél másfajta, komplex segítségre van szükség.

A tréningjeinken egyébként egyéni, páros és kiscsoportos önismereti munka folyik, ahol a fiatalok rácsodálkozhatnak a „vak ablakaikra” Új kommunikációs struktúrát tanulnak és kezükbe veszik az életüket, azzal, hogy a kapcsolataikért teszik mindezt! Például dolgozunk a “mert TE mindig / soha” mondatokkal, az oda-vissza vagdalkozást cseréljük le a csoport foglalkozásokon. Nincs “mindig és soha”, hanem a jelen pillanatot, helyzetet tanulják meg kezelni, mindkét fél számára elfogadhatóan. Sokat hozzátesz a kamaszok mindennapjaihoz, ha megtanulják kezelni a dühüket és feszültségeiket. Szorongásoldó, lazító gyakorlatokkal is dolgozunk, de kapnak sok pozitív visszajelzést is, a fenntartható digitális nevelés mellett.

Anikó: Ez így van, hiszen a kamaszok sok mindent szeretnének, akarnak, ami teljesen rendben van, viszont nem mindig ismerik fel eleinte, hogyan tudnák a saját vágyaikat úgy elmondani, hogy azt a felnőttek ne követelőzésnek, vagy akaratoskodásnak tekintsék. Hanem valódi igénynek, amin érdemes elgondolkozni, amiről érdemes együtt beszélni.

12 évesekkel dolgoztunk egyszer csoportban és szituációs játékban jött elő, hogy hogyan kérnek a szüleiktől valamit. Az egyik kislány, Zita “nyafogós”, “kérincsélős” hangon jelezte, hogy vigye el anyukája ruhát vásárolni. Biztos ismeritek ezt a hangot általában a „lécci, lécci, lécci” végeláthatatlan ismétlésével végződött. És elmondta, hogy ez beválik, mert anya egy idő után megunja a nyafogást. Igaz, addigra már kicsit ideges lesz, és nem lesz túl kedves a vásárlás közben. Nagyon felvillanyozta a gyerekeket, hogy ezt lehet másképp is csinálni, úgy hogy ne “hisztis kisgyerek” – szerepben legyen. Megnéztük közösen, mi Zita valódi igénye, és hogyan tudja ezzel indítani a beszélgetést, majd érveket gyűjtöttünk, amik jól jöhetnek a továbbiakban. 3-szor is elpróbálták a társaival ezt a csoportban, mire elégedettek voltak, nemcsak a mondatok tartalmával, hanem a hangszínnel, a hangsúllyal is.
És lássatok csodát, pár nap múlva az anyukától megérkezett a visszajelzés: „Nem tudom hogy csináltátok, de képzeljétek el, egy szokásos helyzetünkben Zita nem nyafogni és nyüstölni kezdett végeláthatatlanul, hanem megkért, hogy üljünk le és hallgassam meg mit szeretne. Érveket hozott és megbeszéltük, hogy tudunk elmenni neki együtt ruhákat venni, egyeztettünk időpontot. Mintha kicserélték volna, csak ámultam. És így még a
vásárlás is jobb hangulatban telt.”

Na, ezekért a visszajelzésekért érdemes az ifjúsággal dolgozni szakemberkért. Engem ez éltet.

Köszönjük Áginak és Ancsának az értékes gondolatokat. Amennyiben szívesen meghallgatnád képzésünk harmadik oktatójának, Pospischill Péter ifjúsági coachnak a tapasztalatait a témában, nézd meg a vele készült videót:

➡️ Ismerd meg a harmadik oktatót és gondolkodását a YouTube‑on

Ha pedig pedagógusként, segítőként vagy szülőként szeretnéd mélyebben elsajátítani, hogyan lehet valódi kapcsolatot teremteni a kamaszokkal, és milyen módszerekkel dolgoznak nap mint nap a szakemberek, a GordonTA Ifjúsági tréner- és coachképzés gyakorlati szemlélete inspirációt és konkrét eszközöket ad ehhez.