Asszertív cikksorozatunk folytatásaként megnézünk további három általános okot, amiért az asszertivitás nehezen működik a hétköznapokban. Ez a téma folytatása a korábbi cikkünknek , ahol már 3 gyakori tényezőt áttekintettünk, ami gátolja a hatékony kommunikációt és ezt a gondolatmenetet folytatjuk tovább!

Kulturális, társadalmi, szociális normák és elvárások

Elsőként a kulturális, társadalmi és szociális normákat érdemes górcső alá venni, hiszen ezek alapjaiban befolyásolják viselkedésünket és elvárásainkat a társas kapcsolatainkban. A példa kedvéért: lehet, hogy valaki olyan környezetben, családban nőtt fel, ahol az asszertív jogok (lásd a cikk alján) és az asszertívitás a kommunikációban nem volt támogatott, nem voltak jó minták rá a szülők, nagyszülők részéről, vagy egyszerűen csak egy másik kommunikációs stílus volt meghatározó a családban. Ezeket később nehéz átfordítani, újra kódolni a kommunikációban.

Az elvárások is okozhatnak különböző nehézségeket, amiket a nemek, kor, munkakör, társadalmi szerep alapján elvárnak tőlünk. Meglepő lehet, de sok ilyen beidegződés létezik: például, hogy az idősekkel és fiatalokkal megbocsátóbbak vagyunk a kommunikációs helyzetekben (vagy éppen nagyon szigorúak, embere válogatja).Vagy, hogy egy tanult, öltönyös embertől általában jobban meglep minket, ha nyomokban sem asszertív, míg egy kétkezi munkástól könnyebben elfogadjuk. Pedig ezek nyilván sztereotípiák és nem jó általánosítani, mégis a kommunikációnkra ilyen hatások is jelentőséggel bírhatnak. Amit lehet tenni, hogy ezek minél kevésbé hassanak ránk, hogy érdemes tudatosítani őket magunkban, hogy milyen kulturális, társadalmi és szociális faktorok vannak, amik igenis befolyásolják az egyén kommunikációját. Mivel ahogy említettük, ez nagyon egyedi lehet, ezért érdemes lehet visszajelzést is kérni bizonytalanság esetén, hogy mennyire sikerült egy kérdéses helyzetben asszertívnak lennünk.

Érzelmi nyomógombjaink, traumáink

A következő tényezők az emocionális, érzelmi nyomógombjaink. Olyan meg nem oldott elakadásaink, emlékérzéseink, traumáink tartoznak ide, amiket egy-egy ember vagy kommunikációs helyzet felerősíthet, előhozhat bennünk és ez alapjaiban nehezíti meg, hogy asszertívak lehessünk egy helyzetben, hiszen érzelmileg kibillenhetünk az egyensúlyi állapotunkból.

Olyan erős érzelmek jelenhetnek meg ilyenkor, mint a harag, a félelem, vagy a csalódottság és könnyen védekezővé, vagy éppen agresszívvé válhatunk a kommunikációban, mely reakciók sajnos nem asszertívak, nem viszik előre a kommunikációt, a helyzet megoldását.

Ahhoz, hogy ilyen helyzeteket jobban kezelhessünk, érdemes észre vennünk, hogy az érzelmi trigger pontjaink mitől nyomódnak be, milyen helyzetek, témák, emberek váltják ki ezeket, hogy megtanulhassuk, hogyan lehet az érzelmeinket ilyen helyzetekben is kezelni, ezáltal  is legyen esélyünk az asszertív készségeinket elővenni. Hatékony első lépés lehet már az is ebben a folyamatban, hogy amikor észleljük magunkon, hogy most nagyon „ráléptek a lábunkra”, akkor pár másodpercet adunk magunknak, mielőtt „csípőből válaszolnánk”, mert jó eséllyel az nem a tudatos, asszertív reakciónk lenne.

 

A másik fél válasz-reakciója, ellenállása

 

Az utolsó akadályozó elem, amit ebben a cikkben bemutatunk, az a másik ember ellenállása, a másik fél asszertív eszközeinkhez való hozzáállása. Ritkán esik szó erről, mert érthető módon sokszor azon van a fókusz, hogy hogyan kommunikáljunk jobban és legyünk asszertívak. Igen ám, de a másik fél nem biztos, hogy jól tudja fogadni a felnőtt eszközeinket, pláne ha máshoz volt szokva tőlünk és mi szeretnénk változtatni az eddigi dinamikán egy újszerű kommunikációval. Alap kapcsolatjavító és konfliktuskezelési tréningjeinken gyakran találkozunk ilyen témákkal, esetekkel, hogy valaki azért jön kommunikációt tanulni, hogy változtathasson a kapcsolatain, viszont a másik fél nem biztos, hogy örvendezni fog ennek a változásnak. És itt jön be a másik fél ellenállása, ami nagyban nehezítheti a kommunikációt, hiszen ha passzívan vagy sértően kapunk választ, akkor még nehezebb „felnőttben” maradni és asszertíven folytatni például az igényeink, érzéseink feltárását. Többek között ezért is központi eleme a képzéseinknek az ellenálláskezelés elméleti és gyakorlati tanítása, mert nagyon sok helyzetben, ha képviselni szeretném, ami nekem fontos és konfliktushelyzet alakul ki emiatt, akkor döntő jelentőségű, hogy tudom-e kezelni a másik ellenállását és egy win-win helyzet felé tudunk-e haladni együtt, vagy megmerevednek az álláspontok és nem lesz közös nevező. Ezért a jelenség miatt is tértünk ki az ellenálláskezelésre, mint az asszertivitás akadályozó tényezője, mert a hiánya egy konfliktushelyzetben hamar nemcsak az asszertív kommunikációt vághatja sutba, de már a játszmák felé is elindulhatunk… melyek szintén megelőzhetők asszertív, tiszta kommunikációval!

A 3 részes asszertivitás cikksorozatunk zárásaként az asszertív jogok listájának a gondolatát hoznám vissza, Virginia Satir megfogalmazásában:

Látni és hallani azt, ami bennem van – és nem azt, aminek lennie kellene.

 

Elmondani azt, amit érzek és gondolok – és nem azt, amit mondanom kellene.

 

Érezni azt, amit érzek – és nem azt, amit éreznem kellene.

 

Kérni azt, amire szükségem van – és nem várni, várni, várni, amíg engedélyt kapok.

 

Merni, hogy azt tegyem, amit szeretek – ahelyett, hogy mindig a biztosat választanám.

 

Amellett, hogy ezek a teljesülnek, mégsem mindegy, hogy „hogyan” képviseljük őket, ezért érdemes jobban rálátni a saját működésünkre, az asszertivitáshoz szükséges feltételekre, hogy hitelesebben, önazonosabban működhessünk a kommunikáció terén is.