A szülői felelősség kérdései

Felelős szülőként nagyon sokat foglalkozunk gyermekeink sorsának alakításával. Igyekszünk rengeteg olyan lépést megtenni a gyermekeinkért, amelyeknek hosszú távon várhatóan pozitív hatásai lesznek. Olyan iskolát próbálunk meg választani, ahol a gyermekünk lelki egészsége és személyes fejlődése biztosított, olyan közösségekbe járatjuk és olyan plusz elfoglaltságokat keresünk, ami erősíti és érleli a gyermekeink személyiségét.

Amikor szembejön a szülői felelősségvállalás kérdése, elgondolkodunk azon, hogy elsősorban mit is kellene szülőként megtennünk azért, hogy gyermekeink sikeres és felkészült felnőttek legyenek.

Az általunk javasolt válasz egyszerűnek hangzik, mégis annál nehezebb megvalósítani: tudnunk kell beszélgetni a gyermekeinkkel. Hogy a szülő milyen képességekkel rendelkezik ezen a területen, erősen függ attól, hogy milyen mintákat hozott a saját családjából, a saját gyermekkorából. Kérdés, hogy mennyire hallgatták meg őt, mennyire volt gyermekként elfogadva a pillanatnyi érzéseivel és világról alkotott gondolataival együtt. Ez a felnőttkori képesség függ attól is, hogy milyen belső motivációk dolgoztak a szüleiben, mennyire voltak készek meghallani azt, hogy ő aktuálisan hol tart a világgal való kapcsolatában vagy a saját érzései felfedezésében.

Fontos hát tisztázni, hogy megkaptuk-e a “rendben vagyok”, “jól vagyok úgy, ahogy vagyok” érzését. Megkaptuk-e a szükséges lelki muníciót saját gondolataink és érzéseink kibontakozásához, saját önálló identitásunk kialakításához?

Önmagában már csak a meghallgatással elfogadást fejezünk ki a gyermekeink felé. Ha képes vagyok meghallgatni a gyermekemet, biztos lehetek abban, hogy ezzel erősítem a lelki fejlődését, az önbecsülését. A beszélgetéseken keresztül egyúttal fejlesztem a kifejező képességét, de támogatom abban is, hogy szeresse elmondani a véleményét az őt körülvevő világról, a szűkebb-tágabb környezetéről. Azok a gyerekek, akik hosszú távon bízhatnak abban, hogy érzéseiket és igényeiket meghallgatják, a serdülőkor viharos változásait is egészségesebben élik meg.

Ekkor válik ugyanis a meghallgatás a legelemibb szükségletté, ebből a szülői gesztusból erősödik meg az egészséges pozitív önértékelés, az a gondolat, hogy “bármi is történik velem, bízhatok a képességeimben”. Serdülőként először nézünk szembe a felnőtt világ komplexitásával, életünkben először tapasztaljuk meg saját érzéseink bonyolultságát, először próbálunk meg saját akaratunkból úrrá lenni érzéseinken és elsőként fogalmazzuk meg az általunk helyesnek vélt értékeket.

Ha ebben az időszakban a felnőttek azzal szembesítik a serdülőt, hogy nem képes a felnőtt világ elvárásai szerint működni, ha a szülő a beszélgetéseken keresztül nem képes megadni a gyermekének az érzések és gondolatok kifejezésének a lehetőségét, akkor ugyanazt a viselkedésmintát örökíti át, amit a saját gyerekkori környezetéből hozott.

De ha szülőként képesek vagyunk kialakítani azt a minőségi időt, amelyben valódi beszélgetések zajlanak, azzal a későbbi jól működő felnőtt-felnőtt viszonyt is megalapozzuk. Érdemes megállni egy pillanatra és elképzelni, hogy vajon milyen lesz a fiatal felnőtt gyermekünkkel beszélgetni, hogy vajon milyenek lesznek a gesztusai, bízik-e majd magában és vajon milyen érzés lesz nekünk mindezt megtapasztalni… Szülőként idáig eljutni egészen biztosan nagyon sok munkával és energiaráfordítással jár, de mindenképpen megéri dolgozni azokért a szeretetteljes és örömteli pillanatokért, amit a gyermekünkkel való beszélgetések során átélhetünk.

Még több cikk

Szóljon hozzá

Kapcsolat

Hagyjon üzenetet, és mielőbb felkeressük!

Not readable? Change text. captcha txt